Egy család története az indonéz erdőtüzek füstjében. Riska és Wahyu Yustinur két évvel korábban döntött úgy, hogy elhagyja szülővárosát, a borneói Samadriát. Vállalták, hogy kiszakítják gyerekeit az iskolából és Malmőben kezdenek új életet.  Yustinur családnak a pálmaolaj-üzlet miatt kellett menekülnie. 2015 őszén – a katasztrófa tetőfokán – 127 000 erdőtüzet azonosítottak. Indonézia a világ legnagyobb pálmaolaj-, és papírfa kitermelője. Az iparágakat pörgető cégeknek (köztük például a PepsiCo-nak) minél több ültetvényre van szükségük, hogy minél több nyersanyagot termelhessenek. Ehhez rengeteg üres földterületre van szükség. És mi a leggyorsabb és legköltséghatékonyabb módszer egy földterület kiürítésére? Az, hogy szándékosan porig égetik, hogy minél előbb beültethessék. Ez évente megismétlődik: az érdekelt cégek és kisgazdák újabb és újabb erdőket és tőzeges területeket gyújtanak fel, hogy „megtisztítsák” a termőföldeket az ültetvényeik számára. Különösen a tőzegégetés okoz óriási károkat - ilyenkor egy egyszerű erdőtűznél nagyságrendekkel több szén-dioxid szabadul fel. A tőzeget rendes körülmények között nagyrészt víz borítja, de az ültetvényesek csatornái miatt óriási tőzeges területek száradtak ki, amelyek így extrém gyúlékonyak. A Greenpeace szerint az égő erdők „szén-dioxid-bombává” alakították Indonéziát. A Yustinur családnak sikerült elmenekülnie, és egészséges környezetben letelepednie. De az ott élők jelenleg is küzdenek a szmoggal, mert a kormány és a gazdaság folyamatosan követeli a nyersanyagot. Két évvel korábban egy Szlovénia nagyságú terület égett le, mi mégis alig hallottunk róla bármit. Az ok: messze van. De elég indok-e ez arra, hogy ne is foglalkozzunk vele?

Written by: Orbán Réka, ELTE Kulturális Antropológia

Related Case File Folder

A family’s story in the context of the Indonesian forest fires